A múltkor írtam egy hosszabbat a párkapcsolatokról.
Itt az ideje, hogy a hátoldalát is leírjam neked.
Eltelt egy pár év. Voltam fent, voltam lent. És arra jöttem rá, hogy gyakorlatilag minden ember hazudik. Talán emlékszel az előző írásban leírtakra. Ez egy kapcsolatot kizár. Legyen az baráti, szerelmi, családi, vagy egyéb kapcsolat.
Van egy (pár) kedvenc kocsmám, ahová betérek néha napján, hogy megünnepeljem a hét első keddjét. És olyankor egy viceházmester mellett az egyik kedvenc hobbimat gyakorlom. Leülök, felveszem a fülhallgatómat, csak nem kapcsolom be a zenét. És hallgatom a körülöttem ülőket. Ha profin akarom csinálni, akkor még valami véletlenszerű ütemet is kopogok az asztalon.
Megdöbbentően ritka, hogy egy pár jöjjön el az ivóba. Én jobban szeretek a barátaimmal iszogatni, kötetlenül beszélgetni. Talán Te is.
Kötetlenül.
Mit is jelent ez? Azt, hogy bármiről? Vagy bárkivel? Hát nem. Ilyenkor olyanokat mondunk ki, amit egyébként soha. És tökéletesen biztos, hogy nem az alkohol teszi.
Zárójeles szakasz. Mielőtt még elkönyvelsz alkoholistának, közlöm, hogy a cikk elején említett kocsmás dumát bevezetőnek szántam, hogy mégse tűnjön úgy, hogy az első mondatomban anyázok a társadalomra. A cikkben említettek igazak egy étteremre, egy játszótérre, egy színházra is. Zárójel bezárva.
Szóval, ahogy ülök, és hallgatom a népet, ahogy kötetlenül beszélget, egyre kevésbé a "kötetlen" szó ugrik be, inkább a „kegyetlen”. Mellettem ült egy négytagú társaság, olyan bankár kinézetű hímek. Makulátlan cipő, fekete nadrág, és különböző szigorúan egyszínű ing. Olyan bizalomgerjesztő figurák. Gondolom, épp munkából jöttek, csak úgy, mint én. És hát miről beszélgetnek a fiúk egy kocsmában? A pináról, mi másról? És nehogy azt hidd, hogy az a stílus ment, hogy „az a lány most egy pár kilót felszedett, de még így is csinos”. Hanem kőkemény, nyers kegyetlenséggel közölték, hogy annak a csajnak akkora a picsája, mint egy hordó. Ezt így megbeszélték, utána még téma volt, hogy ki hányra megy másnap dolgozni, kezet fogtak kulturáltan, (ahogy annak idején a papától tanulták) és távoztak. És te, aki másnap bemész a bankba, hogy a kis lakásodhoz hitelt végy fel, ezek közül valamelyikkel fogsz beszélgetni.
Én is hím vagyok, és én is beszélgettem már hasonlóan. És Te, ha ezt olvasod, (és véletlenül lány vagy), bólogatsz, és azt gondolod, hogy hát igen, ilyenek a férfiak, és mind bunkó. Hát akkor kapaszkodj. A csajok sokkal gusztustalanabbul csinálják ugyanezt. A beszélgetéseik kegyetlenségétől elmegy az életkedvem.
Amikor elmész egy vendéglátó objektum toalettjére, nem egyszer előfordul, hogy a szellőző rács a fiú klozett meg a női között egybe nyílik. És ott hallottam olyan dumákat, hogy az első gondolatom az volt, hogy hányni kell. Sokaknak nem újdonság, hogy a pasik meg a pénz körül van a téma. Nem egyszer hallottam már, hogy „majd lefekszem vele, és kineveztetem magam ennek vagy annak”. (Utána ezek a lányok azok, akik ha véletlenül előkerül valahonnan egy szerencsétlen fasz (mint én),aki mondjuk mimóza módon szeretné szeretni őket, megkapják, hogy "ettől a pasitól rosszul vagyok/hányni kell tőle, ) De ez elmegy. Ha valakit megneveltek otthon, akkor ez nem fordul elő. Semmi baj, mindannyian hallottunk már ilyet. De ha valakinek az anyjának a betegsége vicc tárgyát képezi, vagy bármilyen testi hiányosság perceken át lehet élcelődés tárgya, ott már baj van. Gondolhatod, hogy „minek járok ilyen késdobálókba, ahol ez a stílus.” Erre az a válaszom, hogy ezeket nem kocsmában hallottam, hanem egy színházban. És képzeld, volt pofám megvárni a mellékhelység előtt a hölgyeket. Csak hogy megnézzem őket. Nem punk. Nem hippi. Nem rocker. Hanem három igényesen öltözött, csinosan és szolidan sminkelt, 25-30 körüli lány jött ki. Talán olyan, mint amilyet barátnőnek, vagy feleségnek el tudnál képzelni.
Tételezzük fel, hogy van egy lány/fiú, akit kinéztél magadnak, ne adj Isten, beleszerettél. Együtt kávéztok, teáztok, pacaloztok, vagy valami általad kedvelt tevékenységet együtt folytattok. És kiöntöd neki a szíved. A lábai elé omlasz, és a elmeséled neki az összes érzésedet. elmondod neki az összes tervedet. Ő kedvesen mosolyog. És bólogat, hogy egyetért. Vagy esetleg még kiegészíti a sajátjával. (Mint ahogy az előző agymenésemben elmeséltem, ez kívánatos.) És tudd meg, hogy legközelebb, amikor a szíved választottja kocsmába megy, a Te terved lesz az évezred poénja. És nyugodtan sírva lehet fakadni, akkora sértések fognak elhangzani.
De sebaj! A világ így működik, amióta forog a föld. Amiről nem tudsz, az nem fáj. És könnyű ezekkel együtt élni. De van ennél lejjebb is.
Amikor egy hasonló beszélgetés a füled hallatára hangzik el. Hasonló kegyetlenséggel. És egy olyantól, akit szeretsz. Ebből a magam példáját szeretném felhozni. Volt egy nő, akit nagyon szerettem, a gyermekeim anyja. Azt hittem, hogy ez a stílus tőle idegen. Hát tévedtem. Épp rólam beszélgetett a nővéremmel. Tudni lehetett, hogy az a kérdés, hogy miért nem fekszik le velem. Mármint a feleségem. Az volt rá a válasz, hogy „Miért, te le tudnál feküdni egy 120 kilós kövér disznóval??”
Mindenki vonja le magának a saját következtetéseit. Sajnálatos módon, a válasz (vád) adekvát, és igaz. De ezt a kegyetlenséget senki sem akarja hallani. És Te, ha legközelebb lelki életet élsz a partnereddel, számíts rá, hogy bármi, amit mondasz, fegyver lesz ellened, ha véletlenül egyszer a kényelmesen unalmas hétköznapok fogaskerekei közé homokszem kerül.
Kapaszkodj. Megy ez még lejjebb.
Amikor a kiszemelted/partnered eme sötét oldala a szemed előtt bontakozik ki. Profánabbul megfogalmazva a pofádba kapod ugyanezt. Ha mondjuk valamiben gyenge vagy, vagy lelki sérült. És hidd el nekem, ha azt mondom, hogy ha manapság beleszeretsz valakibe, akkor mindkettő igaz lesz rád. Gyenge leszel, és sérülékeny. Megmenthető az életed, ha viszonzott a szerelmed. Viszont ha nem, akkor jaj neked. Akkor megkapod, (pacekba) hogy te milyen hülye is vagy valójában, és hogy egy gyenge szar vagy. Mindezt azelőtt, hogy bebizonyíthatnád, hogy nem is. És hazugság volt minden, ami jó volt.
Ha minden igaz, akkor mostanra megért benned a gondolat, hogy „ez egy hülye depressziós fasz”. Ha ezt egy pár hónappal ezelőtt mondod, akkor lesütöm a szemem, bólintok, és kitörlöm az írást, és elmegyek aludni. De most… Elismerem, hogy ezt átolvasván, van benne valami. De az, hogy mindannyiunknak van egy kegyetlen sötét oldala, igaz lehet. És néha, amikor elmész egy méregdrága bárba, hogy megünnepeld magad, talán többedmagaddal, és tudjátok egymásról, hogy milyenek vagytok, és mégis toleránsan mosolyogtok, akkor remélem, majd eszedbe jut ez az írás. És talán az is, hogy valahol valaki érez irántad valamit. És lehet, hogy nem kéne ezt egy jóízű röhögéssel hazavágni. Emlékszel, amikor az előző cikkemben az őszinteségről írtam? Rakd össze ezt, meg azt… És tanulj egy kis empátiát, a kedvemért.
