Előre bocsátom, hogy ez már megint nem gyakorlati útmutató, hanem inkább a „hogy is kellene” kategória. Természetes dolog, hogy valaki nem ért egyet, sőt, kívánatosnak tartom, hogy elinduljon egy beszélgetés, vagy kulturált vita.

Engem egy éve nem vár otthon senki. Viszont (hála az égnek), nagyon sok jó ember vesz körül. És egytől-egyig olyan emberek, akinek adok a szavára. Velük beszélgettem a párválasztás mikéntjéről, nem egyszer éjszakába nyúlóan. Az ötletek, elméletek kimeríthetetlen tárháza nyílt meg. Mindenki hozzáadta a magáét. Megpróbálom közzétenni a bennem kialakult konklúziót.

Szüleink, nagyszüleink úgy kérdeztek rá, hogy van-e partnerünk, hogy „Szeretsz-e valakit?” Meglehetősen lényeglátó kérdés. Benne foglaltatik, hogy a párválasztás lezajlott, és boldog párkapcsolatban él az illető. Fiatalabb lányoktól inkább azt kérdezik a nagyi naftalinszagú barátnői, hogy „Van-e udvarlód?” Ezen már egy kicsit érdemes csámcsogni.

Mit is jelent az udvarolni? Egy pók táncol, egy páva a tollait mutogatja. Mit tesz egy ember? Majdnem ugyanezt. Azt mutogatja, amije van. És amiről tudni véli, hogy az egy jó tulajdonsága. Szép, erős, gazdag, látta Lenint, vagy egyéb. Előkerülnek verdák, ingatlanok, munkahelyi státuszok, humorérzék. Kinek mi az alapvető igénye. Egyeseknek magasabb, mások beérik kisebb értékekkel. Vannak, akinek az évi két tengerentúli nyaralás elengedhetetlen, mások beérik egy kicsit ronda, de szorgalmas házimacival.

Indiában a mai napig él a kasztrendszer, és meglepő módon be is tartják. A kivétel meg csak erősíti a szabályt, jó szokásához híven. Itthon ilyen szerencsére nincs. Leírva. Íratlanul viszont annál keményebben él a rendszer, és a falai áttörhetetlennek tűnnek. Mindannyian tudjuk, hogy Aladdin végül elvette feleségül Jázmint, de tény, hogy az egy mese. Minden zsáknak megvan a maga foltja. Egy lány, akit ismertem, (és utáltam, talán pont ezért) ezt a kasztrendszert „szintek”-ként fogalmazta meg.

Beszélhetünk intelligenciáról, igényességről, pénzről, férfiak intim méreteiről, mindenki bepozícionálja önmagát valahova. Joggal, vagy tévesen. Ez utóbbi sajnálatos módon gyakoribb. Ugyanis szokás egyetlenegy tulajdonság alapján szintet állítani. Példának tudok említeni egy újgazdag fiatalembert, aki egyébként évezred legnagyobb tahója. Ő állít magának egy szintet a bakszámlája alapján, és az összes vélt jó tulajdonságát eszerint kívánja meghatározni. És ezen a szinten választ(ana) partnert magának. A statisztika azt mutatja, hogy fog is találni egy arát. Méghozzá olyat, aki (nem meglepő módon) ugyanígy mellélőtt önmagát illetően. A viszony felszínes lesz. Hazugság önmaguk és a külvilág számára is.

Ez hát a hogyan nem kéne. Nézzük meg a helyes módot:
Én azt javaslom, (nem kútfőből, hozzám is baráti jó tanácsként jutott el) hogy először ismerd meg önmagad. Végy egy A4-es lapot, és írd le rá a jó tulajdonságaidat. Úgy írj, mintha a jövendőbelidnek írnál listát, hogy miért lenne neki jó, ha veled élne. Kezd hússzal. Másnap bővítsd negyvenre. De ha teleírod a lap mindkét oldalát egy kellemes délutánon, az sem baj. Ezután végy egy másik ívet, és kezdd el papírra vetni, hogy milyen fiú/lány az, akit ideálisnak gondolsz. Térj ki a legapróbb részetekre, ami neked fontos.

Fura érzés leírni. A második lista végén elgondolkozhatsz, hogy létezik-e egyáltalán ilyen ember. Szinte biztos, hogy létezik, de vajon van-e köztük olyan, akinek pont az első listán jellemzett polgár kell? Minél hosszabb a jellemzés, annál valószínűtlenebb. Jöhet a pánik. A pesszimista bedobhatja az irományait a kandallóba. Az optimista viszont felnyithatja a szemét, és elkezdhet úgy járni a világban, hogy pontosan tudja: Álmai hercege/hercegnője bármikor szembe jöhet vele az utcán. Apám azt mondta nekem, hogy ha nyolc nőt ismersz, akkor nem biztos, hogy köztük van a nagy Ő, de ha mondjuk nyolcvanat, akkor már szinte biztos.

Tedd félre a papírokat. Ásd el mélyre. Most már tudod, hogy mit keresel. Erre az időszakra egyetlenegy tanácsom van: Élj. Ne csinálj semmit se másképp, mint ahogy egyébként tennéd. Ne tetováltasd a homlokodra, hogy szingli vagy, ne erőltesd a párkeresést. Szeresd magad, érezd jól magad egyedül. Nem kell az első ellenkező neműbe beleszeretni, csak azért, hogy párod legyen. Légy türelmes.

Sokat gondolkozom, hogy hány szerelem juthat egy embernek egy élet során. Két és fél biztos. És a legnagyobb félelmem az, hogy amikor a kettesszámú listán jellemzett hölgy véletlenül megjelenik, beleszeretek-e majd? Kétségeim vannak, hogy szerelem csak úgy, parancsszóra beindítható. A szerelem sajnos a lélek tudománya. (Lehet zúgolódni, hogy vannak biológiai tények, amik hormonokkal alátámasztják a fogalom létezését, de célozni hormonokkal sem lehet. Tehát innentől ugyanarra a hegyre mászunk, csak másik oldalról. ) És a lélek számára ismeretlen a kasztrendszer, a „szint”, vagy bármilyen ember által kreált fogalom. Úgyis olyan emberbe fogsz beleszeretni, akibe a legkevésbé sem akartál. És akkor, amikor távolról sem időszerű. Vagy mégsem ilyen egyszerű?

Egy pillanatra vedd elő a listáidat újra! Vedd a kezedbe az elsőt! Igen, az elsőt!
Olvasd el újra úgy, hogy őszintén (fájdalmasan) azokra a pontokra koncentrálsz, ami nem oda való. Keress olyat, ami nem igaz, hanem csak szeretnéd, ha igaz lenne. Mindenki vágyik valamilyen életre. Valami másra. Vannak, akik túlzásba esnek vele. Minden pszichiátrián van egy-két Napóleon. De ez semmiben sem különbözik attól, ha az egyszerű libapásztor fiú bankigazgató hatalmával szeretne bírni, csak ezt nem kezelik. Komolyra fordítva, a szerelem akkor fog megtalálni, ha az illető mellett az lehetsz, aki lenni akarsz. Vagy legalábbis, közelebb kerülsz hozzá. És ebbe bőven belefér az, (ugyanis semmi köze hozzá), hogy a kettesszámú listádon leírt férfi/nő tökéletes ellentéte annak a személynek, akibe éppen beleszerettél. Röviden összefoglalva: A párodat az első listán találod meg. Nem a másodikon. Ez önzőség, gondolhatod. Az. De akkora baj volna ez?

Egy esetben igen. Ha ez csak az egyik fél részéről valósul meg. Nem kell túl nagy jóstehetség ahhoz, hogy valaki megjövendölje a kapcsolat kimenetelét. Eleinte kompromisszumnak gondolod. Utána jön a mondat, amit a női magazinok levélírói előszeretettel használnak: „Nem érzem jól magam a kapcsolatban.” A tökéletes és harmonikus párkapcsolat akkor alakul ki, ha a felek azzá válnak, amik lenni szeretnének.

Ha őszinte vagyok, (és nincs okom, hogy ne legyek) akkor most a szövegszerkesztőm fölött ülve azon gondolkozom, hogy a régi írásom a párkapcsolatokról ellentmond-e ennek. De úgy gondolom, hogy sosem volt ennél érvényesebb. A végén nyitva hagytam egy kérdést, (aki akar, visszatekinthet itt) hogy a párkapcsolathoz kell-e szerelem? Hét hónap alatt arra jutottam, hogy kell. Sőt, elengedhetetlen, és szerves része.

Aki ezek után egy álmodozó, romantikus gyereknek tart, és kívánatosnak tartja, hogy „felnőjek”, az lesz szíves kinyalni a seggemet.