Nogee

Drága Barátom!

Bocsáss meg a megszólításért, remélem, nem lőttem mellé.

Szeretsz valakit. Ez látszik rajtad. Látszott mindig is. Bár sosem mondtad.

Itt az ideje, hogy definiáljuk a szót. Talán az indiai pasas a mátrixból fogalmazta meg a legjobban, hadd idézzem (fejből, nem kell belekötni):

-A helyzet az hogy szeretem a lányom. Nála csodásabb teremtést még nem láttam. De ahonnan jövünk, ott ez nem elég.  Ha egy program nem szolgál valami célt akkor törlik. Megkértem a Franciát, segítsen.  Nem ért meg?
- Csak furcsa, hogy egy program szeretetről beszél.  Az emberi érzés.
- Nem, csak egy szó. Ami számít, a kapcsolat, amit a szó sejtet. Ön is szeret. Mit adna azért, hogy fenntartsa ezt a kapcsolatot?
-Bármit.
-Akkor az ok, amiért itt van, hasonló az enyémhez.

Sajnálom, ilyen késői órán, amikor a levelemet írom neked, nem jut eszembe jobb magyarázat.  Tudod, hogy ez olyan érzés, hogy mindenki látja rajtad. Keveset találkozunk, de nekem egyből lejött, hogy mi a helyzet. Azért értem meg olyan könnyen, mert én is beleszerettem valakibe, s az viszonzatlan maradt. Úgy tudom, a tiéd is. A levelem lényege lenne az, hogy mit veszített az a lány, aki elutasított.

Elég nehéz megfogalmazni. Valahogy úgy szeretném előadni, hogy ne tűnjön nagypofájú szövegnek. Az egyszerűbb lelkek eltussolnák egy olyannal, hogy „nem volt meg a kémia”, de sajnos a mi szintünkön ez tűrhetetlenül primitív megfogalmazás.  Most látom csak, (néha újra elolvasom) hogy nem csak az indiai program fogalmaz meg dolgokat, hanem Neo is.  A fent említett párbeszédben elhangzik az, hogy „Bármit”. Egy kicsit átköltve "Mindent". Sajnos ezt már nem olyan egyszerű definiálni.  Ugyanis ez már szubjektív fogalom. (Furcsa dolog. Nem hittem volna, hogy egyszer valaha az életben a „szeretet” szóra előbb találok definíciót, mint a „minden”-re. ) És mint olyan, nehéz belőni a helyét. De ezért ültem le, hogy ezt megfogalmazzam.

Mit jelent a magunkfajtának a minden? És mit jelent az egyszerűbb embereknek? (Vagy túl magasra lövöm magam?) Tudod, én már annyi emberrel beszélgettem, hogy már meg sem próbálom fejben tartani. Jártam a társadalom csúcsán, és jártam a legalján. Mindenhol találtam jó embereket, és rossz embereket. Mindenütt vannak intelligens és buta emberek. De mégis, van egy mutató, amit megfigyeltem embereken, de nincs rá szavam, ezért csak körülírni tudom. Valahogy a „lélek intelligenciája” lenne, ami megközelíti, de mégsem az. És nem is az érzelmi intelligencia. Pedig ezt oly szívesen használják a mai fiatalok a korunkbeliek lebunkózására.

A te értelmed, intelligenciád, eszed, vagy hívd, ahogy akarod, magasan átlag felett áll. És ez a mérőszám, amit említettem, pláne magasan. Úgyhogy amit vesztenek a lánykák, sajnos több, mint valószínű, hogy nem is értik. Egy két dimenziós lénynek mesélhetsz arról, hogy „jaj, de kár, hogy nem látsz három dimenzióban”. De rajtam nem múlik, elmondom, hogy hol van a kutya elásva. Egy élet példáján át kívánom szemléltetni.

Adott egy férfi és egy nő, tételezzük fel, hogy átlagos család sarjaik. És élnek, boldogan. Az életük csodálatos, boldogsággal teli. Szeretik egymást. És mindez megy addig, amíg az első probléma, baj, katasztrófa vagy egyéb be nem üt. Jön egy addig nem látott élethelyzet. Ne gondolj itt nagy szavakra, nem a világ megváltásáról van szó. Hanem egy új érzelmi helyzet, vagy egy csap megjavításánál nem nehezebb gond.  Mert akkor jön a pánik, meg az hogy a tökre klasszul megállapított kis platformjáról egyik sem tud elszakadni. És kész a baj.

Ellenben Te, barátom, aki meg vagy áldva a tisztán látás és a józan látás átkával. Természetesen Te sem értesz mindenhez, ez még a teljes Google szerverpark összes adatbázisa nem elég. A gondok megoldásának van egy univerzális eszköze. Egy másmilyen lélek. Egy gondolkodás. Ami nem tesz Istenné, de a kezedbe adja a kulcsot ahhoz, hogy bármit megoldj. Olyan ez, mint a debil tévéreklámban meghirdetett univerzális csavarhúzó.

Na, a következőt akarom neked megfogalmazni. Lassan summázom, mert egyrészt sikerült magamat gumi részegre inni, a másik meg hogy kezd túúúl hosszú lenni. A lényeg az, hogy ha te nagyon szeretsz egy lányt, és ott állsz vele szemben, és beszélgetsz vele, akkor is előkerülnek problémák. Tudom említeni a fent már említett csap megjavítás műveletét.  Míg egy vízszerelőnek ez egy mindennapos apró feladat, te akkor is megoldod. Mert a képességeidből kitelik. Simán. De egy vízszerelő nem fog Voltaire, vagy Villon műveiből idézni, Te erre is képes vagy. Bármire, amit a szíved diktál.

Ha egy lány elutasít egy pseudosaurust, mert nem kap meg tőle mindent, az (bár nem túl szép), érthető. De ha az a nő úgy dönt, hogy nem Te leszel a szíve választottja, akkor ő az egész univerzumot veszíti el. Na, jó, kis túlzással.

Sajnos, amikor azt mondod a lánynak, hogy mindent neki szeretnél adni, akkor csak a csap megjavítása lesz a cél, mert nem látja a világot mögötte. Mert csak a csap érdekli, hogy ne csöpögjön. A Te világod hiába nagy, nekik nem kell. Csak az a kurva csap.

Minden. Milyen egyszerű szó…

És mégis, rohadjon meg.

Hó vége van. Nekem ilyenkorra már rendszerint elfogy a pénzem. Persze ügyesebben is beoszthatnám a fizetésemet. De ezt inkább hagyjuk.

Reggel történt velem egy kisebb csoda. Találtam egy ötszáz forintost a kabátom belső zsebében. Kerestem egy kis jegyzetet, ami egy füzetből kitépett lap sarkára íródott, és mit ad Isten, pénzt találtam.  Amikor ez történt, akkor épp egy Starbucks kávézó mellett haladtam el. Korán volt még, megkívántam egy kávét. Bementem. Beálltam a sor végére. Voltak előttem körülbelül tízen.
- Biztos nemrég nyitottak – gondoltam, mert még a presszógépet töltötték, felmostak, átöltöztek, satöbbi. De a pultos lány már végtelen szakértelemmel készítette egymás után a kávékat, kinek mi tetszett.

Csöngött a telefonom.  Egy régi barátom hívott, aki valahol a határ mellett lakik. Igen ritkán beszélünk, nagyon megörültem neki. És már az első mondatot is úgy mondta el, hogy fülig ért a szája a boldogságtól. 2013-ban talált munkát. Tudom, hogy nehezen ment neki, a kis családja sokat nélkülözött. Nem egyszer elmondta, hogy mennyire hálás mindenkinek, akit ismer, a plébánostól a polgármesterig. Kérdeztem, hogy mi a munka, de sajnos elöntötte az agyát a lila köd, és nem hallotta meg.  Még valamit hebegett arról, hogy milyen baromi jól fog jönni neki havi hatvanezer forint, és hogy nem kell majd választania a fűtés és az evés között. Aztán elbúcsúzott, mondván hogy még el akarja újságolni ezt a csodálatos hírt még pár embernek, és letette.

Közben sorra kerültem a pultnál.
- Egy presszó kávét kérek, sok-sok cukorral - mondtam, némi erőltetett, reggeli vigyorral.
- Szimplát, vagy duplát készíthetünk?
- Szimplát.
- Elvitelre lesz?
- El.
- Köszönöm, négyszázkilencven forint lesz.

Odaadtam a lánykának a találtpénzemet, elvettem a kávét. Egy kis egydecis műanyag pohárka volt, félig vagy háromnegyedig töltve. Tettem bele némi cukrot, meg egy kis tejszínt, és elindultam a villamos felé.

Előre bocsátom, hogy ez már megint nem gyakorlati útmutató, hanem inkább a „hogy is kellene” kategória. Természetes dolog, hogy valaki nem ért egyet, sőt, kívánatosnak tartom, hogy elinduljon egy beszélgetés, vagy kulturált vita.

Engem egy éve nem vár otthon senki. Viszont (hála az égnek), nagyon sok jó ember vesz körül. És egytől-egyig olyan emberek, akinek adok a szavára. Velük beszélgettem a párválasztás mikéntjéről, nem egyszer éjszakába nyúlóan. Az ötletek, elméletek kimeríthetetlen tárháza nyílt meg. Mindenki hozzáadta a magáét. Megpróbálom közzétenni a bennem kialakult konklúziót.

Szüleink, nagyszüleink úgy kérdeztek rá, hogy van-e partnerünk, hogy „Szeretsz-e valakit?” Meglehetősen lényeglátó kérdés. Benne foglaltatik, hogy a párválasztás lezajlott, és boldog párkapcsolatban él az illető. Fiatalabb lányoktól inkább azt kérdezik a nagyi naftalinszagú barátnői, hogy „Van-e udvarlód?” Ezen már egy kicsit érdemes csámcsogni.

Mit is jelent az udvarolni? Egy pók táncol, egy páva a tollait mutogatja. Mit tesz egy ember? Majdnem ugyanezt. Azt mutogatja, amije van. És amiről tudni véli, hogy az egy jó tulajdonsága. Szép, erős, gazdag, látta Lenint, vagy egyéb. Előkerülnek verdák, ingatlanok, munkahelyi státuszok, humorérzék. Kinek mi az alapvető igénye. Egyeseknek magasabb, mások beérik kisebb értékekkel. Vannak, akinek az évi két tengerentúli nyaralás elengedhetetlen, mások beérik egy kicsit ronda, de szorgalmas házimacival.

Indiában a mai napig él a kasztrendszer, és meglepő módon be is tartják. A kivétel meg csak erősíti a szabályt, jó szokásához híven. Itthon ilyen szerencsére nincs. Leírva. Íratlanul viszont annál keményebben él a rendszer, és a falai áttörhetetlennek tűnnek. Mindannyian tudjuk, hogy Aladdin végül elvette feleségül Jázmint, de tény, hogy az egy mese. Minden zsáknak megvan a maga foltja. Egy lány, akit ismertem, (és utáltam, talán pont ezért) ezt a kasztrendszert „szintek”-ként fogalmazta meg.

Beszélhetünk intelligenciáról, igényességről, pénzről, férfiak intim méreteiről, mindenki bepozícionálja önmagát valahova. Joggal, vagy tévesen. Ez utóbbi sajnálatos módon gyakoribb. Ugyanis szokás egyetlenegy tulajdonság alapján szintet állítani. Példának tudok említeni egy újgazdag fiatalembert, aki egyébként évezred legnagyobb tahója. Ő állít magának egy szintet a bakszámlája alapján, és az összes vélt jó tulajdonságát eszerint kívánja meghatározni. És ezen a szinten választ(ana) partnert magának. A statisztika azt mutatja, hogy fog is találni egy arát. Méghozzá olyat, aki (nem meglepő módon) ugyanígy mellélőtt önmagát illetően. A viszony felszínes lesz. Hazugság önmaguk és a külvilág számára is.

Ez hát a hogyan nem kéne. Nézzük meg a helyes módot:
Én azt javaslom, (nem kútfőből, hozzám is baráti jó tanácsként jutott el) hogy először ismerd meg önmagad. Végy egy A4-es lapot, és írd le rá a jó tulajdonságaidat. Úgy írj, mintha a jövendőbelidnek írnál listát, hogy miért lenne neki jó, ha veled élne. Kezd hússzal. Másnap bővítsd negyvenre. De ha teleírod a lap mindkét oldalát egy kellemes délutánon, az sem baj. Ezután végy egy másik ívet, és kezdd el papírra vetni, hogy milyen fiú/lány az, akit ideálisnak gondolsz. Térj ki a legapróbb részetekre, ami neked fontos.

Fura érzés leírni. A második lista végén elgondolkozhatsz, hogy létezik-e egyáltalán ilyen ember. Szinte biztos, hogy létezik, de vajon van-e köztük olyan, akinek pont az első listán jellemzett polgár kell? Minél hosszabb a jellemzés, annál valószínűtlenebb. Jöhet a pánik. A pesszimista bedobhatja az irományait a kandallóba. Az optimista viszont felnyithatja a szemét, és elkezdhet úgy járni a világban, hogy pontosan tudja: Álmai hercege/hercegnője bármikor szembe jöhet vele az utcán. Apám azt mondta nekem, hogy ha nyolc nőt ismersz, akkor nem biztos, hogy köztük van a nagy Ő, de ha mondjuk nyolcvanat, akkor már szinte biztos.

Tedd félre a papírokat. Ásd el mélyre. Most már tudod, hogy mit keresel. Erre az időszakra egyetlenegy tanácsom van: Élj. Ne csinálj semmit se másképp, mint ahogy egyébként tennéd. Ne tetováltasd a homlokodra, hogy szingli vagy, ne erőltesd a párkeresést. Szeresd magad, érezd jól magad egyedül. Nem kell az első ellenkező neműbe beleszeretni, csak azért, hogy párod legyen. Légy türelmes.

Sokat gondolkozom, hogy hány szerelem juthat egy embernek egy élet során. Két és fél biztos. És a legnagyobb félelmem az, hogy amikor a kettesszámú listán jellemzett hölgy véletlenül megjelenik, beleszeretek-e majd? Kétségeim vannak, hogy szerelem csak úgy, parancsszóra beindítható. A szerelem sajnos a lélek tudománya. (Lehet zúgolódni, hogy vannak biológiai tények, amik hormonokkal alátámasztják a fogalom létezését, de célozni hormonokkal sem lehet. Tehát innentől ugyanarra a hegyre mászunk, csak másik oldalról. ) És a lélek számára ismeretlen a kasztrendszer, a „szint”, vagy bármilyen ember által kreált fogalom. Úgyis olyan emberbe fogsz beleszeretni, akibe a legkevésbé sem akartál. És akkor, amikor távolról sem időszerű. Vagy mégsem ilyen egyszerű?

Egy pillanatra vedd elő a listáidat újra! Vedd a kezedbe az elsőt! Igen, az elsőt!
Olvasd el újra úgy, hogy őszintén (fájdalmasan) azokra a pontokra koncentrálsz, ami nem oda való. Keress olyat, ami nem igaz, hanem csak szeretnéd, ha igaz lenne. Mindenki vágyik valamilyen életre. Valami másra. Vannak, akik túlzásba esnek vele. Minden pszichiátrián van egy-két Napóleon. De ez semmiben sem különbözik attól, ha az egyszerű libapásztor fiú bankigazgató hatalmával szeretne bírni, csak ezt nem kezelik. Komolyra fordítva, a szerelem akkor fog megtalálni, ha az illető mellett az lehetsz, aki lenni akarsz. Vagy legalábbis, közelebb kerülsz hozzá. És ebbe bőven belefér az, (ugyanis semmi köze hozzá), hogy a kettesszámú listádon leírt férfi/nő tökéletes ellentéte annak a személynek, akibe éppen beleszerettél. Röviden összefoglalva: A párodat az első listán találod meg. Nem a másodikon. Ez önzőség, gondolhatod. Az. De akkora baj volna ez?

Egy esetben igen. Ha ez csak az egyik fél részéről valósul meg. Nem kell túl nagy jóstehetség ahhoz, hogy valaki megjövendölje a kapcsolat kimenetelét. Eleinte kompromisszumnak gondolod. Utána jön a mondat, amit a női magazinok levélírói előszeretettel használnak: „Nem érzem jól magam a kapcsolatban.” A tökéletes és harmonikus párkapcsolat akkor alakul ki, ha a felek azzá válnak, amik lenni szeretnének.

Ha őszinte vagyok, (és nincs okom, hogy ne legyek) akkor most a szövegszerkesztőm fölött ülve azon gondolkozom, hogy a régi írásom a párkapcsolatokról ellentmond-e ennek. De úgy gondolom, hogy sosem volt ennél érvényesebb. A végén nyitva hagytam egy kérdést, (aki akar, visszatekinthet itt) hogy a párkapcsolathoz kell-e szerelem? Hét hónap alatt arra jutottam, hogy kell. Sőt, elengedhetetlen, és szerves része.

Aki ezek után egy álmodozó, romantikus gyereknek tart, és kívánatosnak tartja, hogy „felnőjek”, az lesz szíves kinyalni a seggemet.